Lapok:

2017. október 23., hétfő

Világdarabok 02. - Henna

Tudnod kell, hová tartozol

Androméda egy tíz éves kislány, tele lelkesedéssel és kíváncsisággal. Mindig szívesen hallgatta, ahogy nagybátya dörmögő, mély hangján mesél neki a régmúlt időkről. Persze, tudta jól, hogy ez mind fontos tananyag, és nem holmi mendemonda, de mégis olyan varázslatosnak vélte a történeteket, hogy nem igazán tudta megkülönböztetni őket egy esti mesétől.

Most is vele ült a könyvtár egyik eldugottabb szegletében. Lábát lógatva, állát tenyerébe támasztva hallgatta, ahogy tanítója fölé magasodva szónokol a Föld lakóiról.

- Fontos megtanulnod, hogy kikkel osztod meg ezt a bolygót, mert ez a túlélésünk kulcsa. Kaptunk egy új lehetőséget az Istenektől, de ez az utolsó. Ezt nem ronthatjuk el, ehhez pedig összefogás és együttműködés szükséges! Szóval halljam, mi is az a FÓT?

- Földet Óvók Tábora.

- Helyes. És kik a tagjai?

- Az emberek, a Csillag Lovasok és a Védelmezők – sorolta, miközben ujjait kihajtogatva számolt.

- Mit tudsz elmondani róluk?

- Az emberek és a Védelmezők már a régi világban is itt voltak. Az emberek uralkodtak a Földön, a Védelmezők pedig rejtőzködtek. Minket, a Lovasokat az Istenek küldtek ide, hogy biztosítsuk a békét és megvédjük az embereket a természettel szemben.

- És kik képviselik a természet erőit?

- Hát a Védelmezők! – Androméda nagyon büszke volt magára, de nagybátyja tovább folytatta a kikérdezést.

- Lássuk okoska, mit tudsz mondani a saját fajodról? – heccelte mosolyogva lányt.

- Azért nézünk ki ugyanúgy, mint az emberek, hogy ők ne féljenek tőlünk és nekünk is könnyebb legyen beilleszkednünk. Nappal teljesen átlagosak vagyunk, éjszaka azonban olyan, mintha a hajunkban ezernyi apró csillag fénye világítana. A Bölcseink azt hiszik azért, mert abban van az Istenektől kapott minden tudásunk, és ezért nem vágják le soha. – Androméda a szája elé kapta kezét, de kuncogása így is tisztán hallatszott. Nagyon viccesnek találta a Bölcsek bokáig érő, hosszú hajkoronáját.

- Ha ez ennyire tetszik neked, a végén még belőled is Bölcs lesz – nevetett nagybátyja, de Androméda erre csak mérgesen összeráncolta a szemöldökét. – Ha már őket említetted, mesélj társadalmunk többi részéről is. Miben tér el a vezető külleme a többi Lovasétól?

- Ez túl könnyű! Neki a bőrén apró vonalak futnak, úgy mintha… hogy is hívják ezt az emberek?

- Tetoválás – segítette ki a férfi.

- Igen! Szóval az egész bőrén tetoválásszerű vonalak vannak, amik az univerzum folyton változó képét mutatják. Szerintem néha olyan, mintha hullámozna valami a bőre alatt. – Androméda elhúzta a száját, kislányként még ijesztőnek találta a vezetőjüket.

- Rendben, ha ez túl egyszerű volt, akkor menjünk tovább. Kiket hívnak úgy az emberek, hogy kovácsok?

- Az Elaborokat! Olyan erősek, hogy az Égi Fényt is meg tudják munkálni, ezért ők készítik az összes fegyvert, amiket az Őrzők, vagyis a katonáink használnak. Szerintem ők a leghatalmasabbak az egész Földön! Olyanok, mint abban a régi könyvben az óriások.

- Nocsak, tehát néha tényleg odafigyelsz arra, amit olvasok neked – nézett elismerően a lányra. – Annyira nem könnyítem meg a dolgodat, hogy az Őrzőkről kérdezlek, hiszen itt állok előtted, pontosan láthatod, hogy nincs kivételesen nagy termetem vagy hosszú hajam. Nekünk be kell érnünk a hétköznapi külsővel – kacsintott a férfi. - A Gyógyítóink mitől olyan különlegesek?

- Hát, ők ugyanúgy néznek ki, mint mi, de ha ők megérintenek valakit, akkor egyből tudják, hogy mi a baja. Egyszer nagyon magas lázam volt és ők szereztek nekem az emberektől valamilyen füveket, amikből egy nagyon gusztustalan ízű italt készítettek. Soha többé nem akarok beteg lenni.

- Az Istenek bölcsek voltak. Tudták, hogy át kell élnünk az emberek fájdalmait ahhoz, hogy megismerjük őket. Ezért tudunk megbetegedni és meghalni is. – A beszélgetésbe néhány pillanatnyi csönd állt be. Sajnos mind a kettőjüknek túl hamar kellett megismerniük a gyász fogalmát. – Jól van, prücsök, mondd el nekem, hogy a Lovasok innen az égből hogyan tudnak kommunikálni azokkal, akik lent élnek a talajon.

- A Hírnökkel! A Hírnök egyetlen személy itt nálunk, de angyalszárnyai vannak, ezért képes bárhová eljutni nagyon-nagyon gyorsan. Őt senki nem bánthatja és ő sem árthat másoknak. Ha kapsz tőle egy tollat és azt elégeted, akkor bárhol is vagy, ő megtalál.

- Igeeeen – mondta elnyújtva a szót a férfi. A csicsás szárnyak miatt elég felvágós volt a Hírnök, de ezt a kislány még nem így látta. – Nos, lássuk tényleg olyan okos vagy-e, mint amilyennek képzeled magad! A saját népedről könnyű mesélni, lássuk, mit tudsz a Védelmezőkről.

- Jaj, ők sokan vannak – nyavalygott Androméda. Büszke volt a tudására, de jobb elfoglaltságot is el tudott képzelni annál, hogy a Védelmező fajokról tartson kiselőadást.

- Akkor jobb, ha minél hamarabb belefogsz.

- Oké-oké! – egyezett bele megadóan. Hátradőlt a széken, lábát felkapta és törökülésben elkezdte a feleletet. – A Védelmezők több fajból álló nép, azonban a vezetőjük egyikhez sem tartozik. – Androméda összeráncolta a szemöldökét és enyhén csücsöríteni kezdett. – Ezt nem értem – közölte tömören.

- Gemmának hívják. Azért ő a Védelmezők vezetője, mert egyik fajt sem képviseli, így pártatlanul ítélhet. Egyikükhöz sem tartozik, ezért mindenkihez tartozik.

Androméda nem érezte magát okosabbnak a magyarázat hallatán, de úgy érezte hamarabb szabadul, ha úgy tesz, mint aki megvilágosodott. Valószínűleg, ha tovább forszírozná ezt a témát, bácsikája a végén csak legyintene, és azt mondaná, „egyszer majd megérted”.

- Szóval a Védelmezők kinézete is hasonlít a miénkre és az emberekére.

- A testi adottságaik és a szervezeti felépítésük hasonlít rá, igen. Ugyanúgy kell enniük, inniuk, beszélniük, járniuk és a többi. Ám azért hidd el, hogy így is könnyen meg lehet őket különböztetni. Te még nem voltál lent a talajon, de ha egyszer lemész és találkozol egyikükkel, rögtön tudni fogod, hogy milyen faj képviselője áll veled szemben. El tudod nekem mondani, hogy miért?

- Hát, Gemma bőre aranyszínű és még a szemei is olyanok, mint az izzó, folyékony arany. – Androméda biztos volt benne, hogy most szó szerint idézte a férfit, de ő ezt megjegyzés nélkül hagyta és egy legyintéssel folytatásra buzdította. – A Metallumokat az emberek bányászoknak nevezik, de ők ezt sértésnek veszik tőlük. Pedig igazából tényleg köveket bányásznak. Azért ők csinálják, mert megérzik a drágakövek illatát, ezért mindig pontosan tudják, hol kell ásniuk. A bőrük durva és rücskös, olyan, mintha kőből faragták volna ki őket. Nagy lapátkezük van, de tuti nem olyan hatalmas, mint az Elaboroknak.

- Meglepődnél. A Metallumok féltalicskányi követ megmarkolnak, ha kell. Rendkívül erősek és emellett sajnos nagyon gorombák és kapzsik. Viszont, azt el kell ismernem, hogy pont ez teszi őket ügyes kereskedőkké is.

- Igen, de nyers húst esznek. Ez undorító!

- Hát igen, szerencsénk van, hogy mi az emberek ételeit ehetjük. Halljuk tovább!

- Oké. Vannak még a Lignumok, a faőrök. Úgy tartják, ők a legöregebb faj a Földön. Bőrük barna, mint a fák kérge, hajuk pedig zöld, mint a moha. Az erdőkben élnek a fák ágai között és leveleket, füvet, meg más növényeket esznek. Azt mondtad róluk, hogy nagyon ravaszak.

- Igen, és ezt jól jegyezd meg! Hidd el, a sok évezred alatt nem csak bölcsebbek lettek. Mesélj a kedvenceidről!

- Az Avik! – Androméda lelkesen tapsolt egyet, mire a közeli asztalnál ülő egyik Lovas mérgesen rászólt. – Ők a madarak védelmezői és sas szárnyuk van, ezért a Hírnökön kívül csak ők képesek repülni… persze a madarakat kivéve. Erősek, de belőlük van a legkevesebb. Nagyon szeretik a művészeteket, a verseket és a dalokat, ezért sokszor rímbe szedve vagy énekelve mondják el, amit szeretnének.

- Igen, de sajnos a többi Védelmező intelligenciájukat nagyképűségnek gondolják, ezért bár nagyon bölcsek, kevesen hallgatnak rájuk.

- Én biztos hallgatnék!

- És kikre nem hallgatnál?

- A Ferusokra – válaszolta elkomorodva a kislány. – A vadállatok védelmezői. Csak rongyokat hordanak, nem is ruhákat.

- Igen, de a bőrükre festett állatmintázatoktól egészen olyan, mintha fel lennének öltözve. Alapvetően a mintákat leszámítva ők hasonlítanak a legjobban az emberhez, mégis ők utálják őket a legjobban.

- Azt mondtad, szarvuk meg karmaik is lehetnek.

- Igen, néhányuknak valóban vannak ilyen állati jegyeik, de ez elég ritka.

- Inkább beszéljünk a Florekokról, ők tetszenek.

- Valóban? – mosolygott a férfi. – Sejtettem, hogy így lesz. Mesélj, mit tudsz!

- A virágtündéreknek eltérő színű bőrük van, de mindig nagyon halvány. A hajukban különböző virágok vannak, mintha ők fűzték volna bele, holott azok kiskorukban nőnek ki a hajszálak között. Ez tetszik bennük a legjobban. Nagyon kedvesek és segítőkészek, ezért ők Gemma szolgálói.

- Igen. Valóban tüneményesek tudnak lenni, de ne feledd, gyakran túlságosan naivak, így könnyen átverhetőek.

- Nem úgy, mint a Szirének!

- Hát igen, őket aztán tényleg nem kell félteni!

- Viszont csak a vízben tudnak élni, úgyhogy szerintem nem ők a legijesztőbbek.

- Férfiként nekem több félni valóm van tőlük, mint neked, ez igaz. Bódítóan hatnak bármelyik faj hímjére, könnyen befolyásolják és irányítják őket, ezért élnek a Nagy Óceán partján található halászfaluk közelében.

- Nem értem, miért van oda értük bárki is. Azt mondtad, szép női arcuk és felsőtestük van, de attól még halfarkuk és a bőrüket is fura kagylók borítják.

- A tűhegyes fogakat se felejtsd ki – egészítette ki a lány leírását nevetve a férfi.

- Fura ízlésed van.

- Egyszer majd megérted. – Androméda csak a szemét forgatta a szavak hallatán.

- Na, végeztünk? Elmehetek?

- Hé-hé! Lassan a testtel prücsök! A legfontosabb fajt el is felejtetted? – A lány sebesen kutatni kezdett emlékei között, hogy kiket is felejthetett ki, és mikor rájött, szégyenkezve és bocsánatkérően nézett az Őrzőre.

- A Nimfák – mondta halkan.

- Így van, a Nimfák. Ők ugyanúgy tartoznak a természet lényei közé, mint az emberek vagy a Lovasok közé. Miért?

- Mert ők minden születendő élet őrzői.

- Pontosan. Mit tudunk még róluk?

- Úgy tekintenek a világra, mint a gyermekek, holott nem azok. Nevetgélnek meg játszanak egész nap. Irigylem őket – tette hozzá halkan dörmögve Androméda. Nagybátyja nagylelkűen úgy tett, mint aki nem hallotta meg. – Hófehér hajuk és bőrük van, szemük pedig hideg, tiszta kék színű, mint az égbolt.

- Látod? Tudsz te, ha akarsz! Nagyon sietsz valahová, azt látom, de még mesélnem kell neked a fajok kereszteződéséről, úgyhogy ne ficánkolj, hanem figyelj. – Androméda tudta, hogy minden ellenállása hiábavaló lenne, ezért eleget tett a kérésnek. – Egy Lovas és egy ember gyermekeként születnek meg a Mágusok. Ők képesek irányítani a természet elemei közül néhányat. Tudod mik ezek az elemek?

- Tűz, víz, föld, levegő – válaszolta büszkén.

- Egy Mágus általában egyet vagy kettőt tud irányítani. Mind a négy elem elsajátításához hatalmas erő és nem kevesebb tehetség szükséges. Arra biztosan tudod a választ, hogy kik születnek egy Lovas és egy Védelmező szülőktől.

- Facundia – vágta rá Androméda. Könnyű kérdés volt, mert legjobb barátnője is Facundia volt.

- Igen. Értenek bizonyos állatok, például a Pegazusok nyelvén, azonban a Védelmezők szemében mégsem tartoznak közéjük. Mivel nálunk nem ismeretesek azok a fogalmak, hogy számkivetett vagy fattyú, ezért ha születik egy Facundia, őt a Lovasok nevelik fel. Közülünk való lesz, hozzánk tartozhat. Azonban az, hogy Facundia szülessen rendkívül ritka. A barátnőd talán az ötödik Facundia gyermek, akit feljegyeztek az évezredek során. Szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük.

- Na és mi van akkor, ha egy Védelmezőnek és egy embernek születik gyereke? – kíváncsiskodott naivan Androméda.

- A történelmünk során egyszer sem került sor ilyesmire, és nem is fog soha. A két faj természeténél fogva taszítja egymást. Eltérő értékrendet képviselnek, ezért már az is csoda, hogy a kereskedelmek lebonyolítása során képesek váltani egymással néhány értelmes szót. Ezért vagyunk mi az emberek védelmezői és képviselői.

- Értem – nyugtázta a lány. Néhány pillanat erejéig csöndben voltak. Androméda arra várt, hogy lesz e még folytatása az órának, de nagybátyja csak nem akart megszólalni. – Akkor… - kezdte óvatosan, mire a férfi csak elmosolyodott és intett a kijárat felé.

Androméda felpattant és sebesen kirohant a könyvtár ajtaján, hogy megkeresse barátnőjét és elmenjenek az istállókhoz megetetni a Pegazusokat.

Az Őrző aggodalmas tekintettel nézett a kislány után. Némán azért fohászkodott az Istenekhez, hogy ennek az élettel teli apróságnak soha ne kelljen személyesen látnia a világuk árnyékait.

Sajnos az Istenek nem minden fohászt hallanak meg.


3 megjegyzés:

  1. Szia Henna!

    Az előző írásod után kíváncsian vártam a következő darabkádat, és szerintem sikerült ismét megütnöd azt a mércét, amit a korábbival olyan magasra tettél.

    Élvezetesen, egy jelenetbe bugyoláltan mutattad be a számtalan, különleges fajt, akik benépesítik a világodat. Ráadásul logikusan, követhetően, számomra mindig egyértelmű volt, hogy most épp a Lovasokról, a Védelmezőkről vagy az emberekről beszélsz, nem ugráltál össze-vissza.
    Nekem nagyon tetszett, hogy a szereplők éltek, nem csak száraz "feleletet" hallhattunk a kislánytól, hanem Androméda néha lelkesedett, néha elkomorodott, a nagybátyja pedig miként reagált ezekre.
    A különféle lények nevei nekem különösen elnyerték a tetszésemet, mindig motiváló olyan írásokat látni, ahol látszik a mögötte lévő munka, utánanézés. Remélem, a későbbiekben is lesznek majd ilyen elrejtett apróságok a munkáidban. ;)

    A végével pedig még csattanót is sikerült adnod a történetnek, amivel engem sikerült meglepned, egyáltalán nem számítottam rá. Arra ugyan nem sikerült rájönnöm, hogy miért épp a Védelmezők és az emberek közti kapcsolat témája után került a nagybácsi olyan aggodalmas hangulatba, valahogy ezt előbb el tudtam volna képzelni, ha a Védelmezők és a Lovasok kapcsolatáról derül ki, hogy ellenségesek, és erre kérdez rá a lányka. De lehet, csak én siklottam át valami felett. :)

    Ráadásul ahogy felsoroltad és leírtad a fajokat, érintettél egy olyan témát is, amit később majd, ahogy a fajokat kibontom, tervezek elővenni: Vajon hogyan állják meg egymás mellett a helyüket egyazon világban/történetben a már létező, általánosan ismert mitológiai lények és a szerző fejében megszülető, teljesen új fajok?

    Jól sikerült, érdekes írás, jó lesz látni, ahogy lassan kibomlik ez a világ. :)

    Üdv:
    Glatime

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Az oldalamon is válaszoltam a kommentre, amit köszönök, hogy bemásoltál oda is. :) Én is szerettem volna viszonozni ezt a figyelmességet:

    Nagy öröm számomra, hogy ennyire tetszett és amiért követhetőnek érezted. Ehhez a témához csomó változatot készítettem. Az elsők egyszerűbb leírások voltak, de szerettem volna élettel megtölteni az írást, ezért döntöttem végül a jelenetnél. Persze egy csomó rejtett utalást csempésztem bele, amit azonban kibontani majd a tényleges történetben fogok, de remélem ezzel sikerül fenntartanom az érdeklődést.
    Én szeretek alaposan utánajárni mindennek, így a nevek jelentésének is. A fajok elnevezései sem véletlenek persze, erről majd szeretnék egy külön bejegyzést írni az oldalra, ha már "debütált" ez a történet is. Hatalmas boldogság számomra, hogy észrevetted te is ezeket a jelentéseket! ;)
    A végén a nagybácsi nem feltétlenül az Ember - Védelmező kapcsolat miatt félti a kislányt, hanem ahogy minden felnőtt egy ártatlan gyermeket, a világ összes gonoszságától meg akarná óvni. Belátom, ezt kicsivel pontosabban is megfogalmazhattam volna. A nagybácsi addig boldog, amíg Androméda csak a képzeletében, feleletei alkalmával találkozik azokkal a lényekkel, akikről beszélt most, a valóságban soha. De hát persze ez egy lehetetlen kívánság. Hogy miért, az maradjon még titok ;) :)

    Köszönöm még egyszer a véleményedet!

    Henna

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok,

    Izgatottan vártam a folytatást és nem is csalódtam. Ötletesen oldottad meg az ismertetést, bele tudtam magam képzelni a szituációba és kaptam is egy teljes képet a világodról.

    Kiváncsi vagyok a fajok elnevezéseinek jelentésére, hogy miért pont az, ami. :D

    Puszi:
    Brukú

    VálaszTörlés