Lapok:

2017. október 5., csütörtök

Világdarabok 01. - Brukú

A csatát megnyerheted, de a háborút nem



Kategória: akció, középkor


A nehéz vaskapu lassan nyitódik ki előttünk, beengedve a hajnal első álmos sugarait a kapu aljba és a vár udvar egy kisebb részébe. Mindegyikünk álmosan ül a lován, taplig felöltve a keresztes lovagok súlyos láncvértjét, szoros sisakját, kétkezes karját, és bámuljuk, ahogy a vizes -és ételes kocsikon kicsapódott pára meg-meg csillan a fényben. A legelöl álló füttyent egyet, amitől megindul a több, mint húsz embert számláló csoportunk, és elindulunk a szokásos utunkon, hogy a zarándok helyeken felállított pihenőket feltöltsük.

A sort zárva lovagolok át a kapun, ami lassan elkezd visszacsukódni mögöttem. Friss, harmatos levegő üti meg az orrom, ahogy a bozótossal tarkított pusztára lépek. Érezni még az éjszaka hidegét, de már észrevenni a nap perzselő melegét is a hátunkon. Csend van. Alig néhány tücsök ciripel félénken, amit szinte azonnal el is nyom a szekerek zötykölődése a kavicsos talajon, a lovak patáinak puffanásai és a fegyverek halk zörgései. Bódító a még fáradt agyra, mert hamar monotonná és egyszersmind álmosítóvá válik.

Ekkor erős, súgó hanggal átszeli valami a levegőt, ami aztán egy erőteljes puffanással megáll előttem valahol. Felkapom a fejem, de túl későn veszem észre az előttem lovagoló katona ernyedt testét és a mellkasából kiálló kést.
- Megtámadtak minket! – ordítom gondolkodás nélkül. A szíven egyből hevesen kezd kalapálni, amitől az adrenalin valósággal felrobban az ereimben és szétveti az izmaimat energiával. Minden figyelmem a tájra összpontosul, miközben előrántom a kardom. Mozdulatomat épp csak követi mindenki, amikor egy nagyobb csapat arab kitör a bokrok fedezéke mögül és nekünk támadnak. Minden irányból barna, bő tunikát, és a koszos arcuk nagyrészét elfedő csadort hordó férfiak lepik el
 a tisztást.

Eluralkodik a káosz. A gyalogosok szét szóródva rontanak nekünk, akik a rakomány körül haladunk. A lovakat veszik célba elsőként és igyekeznek ledöfni vagy elmetszeni a lábaikat. A szürke jószág megfeszül alattam a félelemtől, de még mielőtt megbokrosodna, megrántom a kantárt, hogy két lábra emelkedjen, és rugdosni kezdjen a mellső patáival. Szerencsére eltalálja az egyik ellenséget, halálos sebet ejtve a halántékán. Még a földre sem rogy, egy másik arab ugrik a helyébe és azonnal döf a szablyájával. Hárítom egy jól irányzott csapással, amire újabb és újabb döfés a válasz. Kivédem az ütéseit, de nem hagy időt viszont támadni. Hátrébb araszolok a lóval, kisebb teret nyerve ezzel közöttünk. Kiveszem a lábam a kengyelből, és amint közelebb lép, bele rúgok. Megszédül, kiesik a kezéből a fegyver, én pedig lehajolok majd egy gyors mozdulattal elmetszem a torkát.

- A szekerekhez! - halljuk a sietős utasítást. Ekkor nézek fel először azóta, hogy ránk támadtak: az egyhangú tisztást immáron elszórtan emberek és lovak ernyedt, szét kaszabolt hullái borítják, amik között a vér lustán csörgedez, és betölti az egyre forróbb levegőt a jellegzetes fanyar szagával. A varjak is megjelentek a fátyol felhős égen, hogy lassú, türelmes köröket leírva figyeljék, az életben maradt lovagok elszánt küzdelmét, ahogy szembe szállnak a többségben lévő arabokkal, akik képesek ledönteni lovastól egy lovagot és lerohamozni, képesek puszta kézzel ráugrani az ellenségre és a földre vinni vagy a vizes hordókra mászni és ész nélkül kilyuggatni azt csak azért, hogy elpusztítsák a rakományt szállító szekereket, bármi áron.

Egyszerre mozdulunk: több emberrel a szekerek körű csoportosulunk, míg a többi, még életben maradt keresztes lovag elénk sorakozik fel. A rakományt nehezen szedtük össze azokból a kevés adományokból, amikből mi is gazdálkodunk, az ellenség pedig látszólag tisztában van ezzel. Az arabok nem foglalkoznak azzal, hogy taktikát váltottunk, ismét teljes erővel nekünk rontanak. Ki a szablyáját hajítja felénk, ki megpróbál oldalról megtámadni, míg akad olyan is, aki a lovat próbálja kiszedni a másik alól és elbitorolni. Ezzel a csata a mérleg rossz nyelvére billen: kevesen maradtunk csak életben, teljesen kimerültünk a harcban, minden porcikánk lángol a fájdalomtól és a kemény nyeregtől alig bírjuk megülni a lovainkat.
Ekkor azonban, mintha néma imáink válaszra találtak volna, kivágódik a vár ajtaja és a várban tartózkodó összes lovag ki özönlik rajta. Hiába nézzük végig fellélegezve, ahogy a még élő arabokat letarolják tudjuk, hogy az arabok nem ok nélkül támadnak meglepetés szerűen és ennyire nyiltan ennyicske emberrel. Itt valami hatalmas dolog van készülőben.


7 megjegyzés:

  1. Kedves Brukú!

    Izgalmas csatajelenetet festettél le előttünk. A középkor számomra mindig érdekes és izgalmas világ volt a csillogó páncélú hős lovagokkal, királyokkal és királylányokkal. Valamiért mindig Robin Hood ugrik be, mikor a középkorra gondolok, és ez végig kísérte ezt a történetet is.
    Jól gondolom, hogy a világod akkor továbbra is a Föld, csak a múltban járunk? Kíváncsi vagyok, mennyi különbség lesz majd a valós és a te saját középkorod között. Remélem erről még több kiderül majd a következő témáknál. :P

    Üdv,
    Henna

    VálaszTörlés
  2. Szia Hanna,

    Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted! :3
    Amúgy nekem is beugrott Robin Hood egy pillanatra a képbe, de aztán el is tűnt, ahogy megjelent az ellenség :D

    Bezony, de arra még én is kíváncsi vagyok, mi lesz a továbbiakban. Hahahaha :)

    Puszi
    Brukú


    VálaszTörlés
  3. Yoh!

    Mivel már egészen rááll a szemem, ezért felfedeztem néhány apró hibát, nem szóbeli elírást, hanem vessző- és szóközhibát. Ezt egy utolsó átolvasással (mint sokan tanácsolják) ki lehet szűrni :)
    A történelmi hátterű sztorikat én is nagyon szeretem, és a háborús történetek sem állnak messze tőlem, szóval élveztem ezt az apró kis részletet.
    Habár nem leírás, hanem cselekményközpontú volt, jól be lehet lőni az elolvasása után, hol járhatunk időben és térben.
    Az utolsó mondatok előrevetítik egy kicsit a folytatást ezzel még jobban felkeltve az olvasó figyelmét.
    Alig várom a folytatást!

    üdv, Zsazsi :3

    VálaszTörlés
  4. Zsazsim,

    Köszönöm az észrevételeket és azt is, hogy elolvastad!
    Örülök, hogy a választott témakörrel nem nyúltam mellé és, hogy a lezáratlan véggel sikerült elhúzni a mézesmadzagot. :3

    Puszi:
    Brukú

    VálaszTörlés
  5. Heyhó!
    Nagyon szurkoltam a paripának, hogy ne legyen semmi baja, minidg is szerettek ezeket a jószágokat. :D
    Izgalmas volt olvasni a sorokat, bár a középkor világéletemben távol állt tőlem, mégis várom a folytatást. :D

    Üdözlettel:
    Moro

    VálaszTörlés
  6. Szia Mo ro,

    Köszönöm a hozzászólást.

    Örülök, hogy ennek ellenére is várod a folytatást, amihez már nem kell sok, hogy befejezzem.

    A lovakat én is favorizálom, és a lovagoknak is érdekükben állt vigyázni rájuk, mert drága volt. Ennek megfelelően nem lesz baja a későbbiekben a főszereplő lovának :D

    Puszi
    Brukú

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Eseménydús jelenetet mutattál be, amiből rengeteg mindent megtudhattunk a világodról: hogy a középkorban járunk, hogy léteznek ugyanazok a vallási és etnikai csoportok, ugyanúgy is hívják őket, és egyelőre minden ugyanolyannak tűnik, mint a Földön.
    Várom, hogy kiderüljön, mi lesz az a pont, vagy jelenség, vagy akármi, ami miatt majd más lesz, mint a valódi Föld. :)
    Néhány kis hiba még maradt benne, erre én is javasolnám neked az újbóli átolvasást, a korábbiakhoz pedig a word-öt, vagy ha van valakid, aki elolvasná őket előtte, akár az ő segítségét. Apróságok, de sokat dobhatnak az írásodon. ;)

    Mindig is hadilábon álltam a történelemmel (na jó, ősellenségek vagyunk), és mostanában kezdek rájönni, hogy könyvben, filmben nem is olyan rossz, mint a tankönyvekben. Ezt a kis írást is jó volt olvasni.

    Hajrá a folytatáshoz!
    Lia

    VálaszTörlés