Lapok:

2017. október 30., hétfő

Háromszáz - 03. Kiálts!

Sajnos csak nem olyan rég értem haza, így látom, hogy ma már nem fogom tudni hozni az új témát. De nem felejtettelek el Titeket, ezért addig is kaptok egy másmilyen, már kész frissítést.

Ez a mostani írás nem a saját világomban játszódik. Jött az ötlet, de nem lehetett volna szépen átültetni oda. Bár a fő irány és terv továbbra is, hogy a saját világomban játszódó szösszeneteket osszak meg, egy-két ilyen kivétel előfordulhat még a későbbiekben.

/A Háromszáz szavas kihívásra készült munka./


03. Kiálts!

- Tehát nem emlékszik, kisasszony?

- Nem igazán.

- Jó… Akkor próbáljuk meg máshonnan – mondta türelmetlenül a zömök férfi és megvakarta az állát. – Volt fegyver a támadónál?

- Nem volt.

- Fenyegette magát?

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, egy magas, középkorú, gondozott szakállú férfi kaján hangon közbeszólt:

- Nem kellett fenyegetnem. Jött magától.

A barna hajú lány tekintete ijedten rebbent a szemüveges férfi felé, majd a bíró rögvest koppanó kalapácsára.

- Csendet! – Utasította amaz a vádlottat. – Folytassa! – Intett állával az ügyésznek. 

Ő biccentett, már kérdésre nyitotta a száját, s miközben közelebb lépett a lányhoz, hogy eltakarja előle feltételezett támadóját, megigazította szemüvegét.

Ekkor hirtelen megfordult a világ. A lány újra a szobájában érezte magát. Látta az olvasólámpa fényétől sárgás könyvlapot, ismét hallotta, ahogy mögötte megnyikordul az ajtó. Felkelt az íróasztal mellől, és megfordult. Kirajzolódott annak az embernek a nyurga alakja, akinek a közelsége már korábban is feszélyezte. Kellemetlenül érezte magát mellette, bántónak találta a tréfáit, és bár nem tudta volna megfogalmazni miért, de kínos volt vele kettesben maradnia. 

Az utca felől egy közeli szórakozóhely zenéje hallatszott be a nyitott ablakon keresztül. A szél meglibbentette a függönyt.

- Hallod ezt? – kérdezte a férfi.

A lány, bár szó nem jött ki a száján, bólintott. Úgy érezte, egy idegen biccent.

- Ezt a dalt soha nem fogod elfelejteni.

Egy hang a fejében figyelmeztette: Kiálts! A férfi megigazította szemüvegét és közelebb lépett. Kiálts! Hallotta a szomszéd szobából átszűrődő beszéd zaját. Kiálts! De ő csak állt bénán. Némán.

- Tehát megfenyegette magát?

- Igen.

- Védekezett?

- Nem

- Tudta, hogy a szomszéd szobában ott a nagynénje?

- Igen.

- Kiáltott segítségért?

- Nem – a lány hangja egyre halkabb lett.

- Miért nem?

- Nem tudom.

- Mondja, meg tudná indokolni legalább egyetlen döntését ésszerűen?

- Nem.

- De miért?

- Mert ott nem voltak döntések.


2 megjegyzés:

  1. Kedves Lia!

    Nagyon örülök, hogy úgy döntöttél, visszatérsz az íráshoz. :) A szösszenetek olvasása után úgy gondolom, sokat vesztettünk volna, ha nem teszed.

    A világodat még szoknom kell, hiszen ez volt az első három darab belőle, amit láttam. Egyelőre nem tudtam összerakni a képet, ahhoz több kellene. :) Ráadásul, ha jól sejtem, a keleti kultúrákban való járatlanságom is megakadályoz ebben egy kicsit.

    Nem véletlen írtam ez alá. Bár úgy tudnék jellemrajzokat írni, mint ahogy te lefestesz egy embert, egy jelenetet, vagy egy hangulatot! :) Tehetséges vagy! Bármi is volt az oka, hogy egyszer abbahagytad az írást, kívánom, hogy ne történjen meg még egyszer. Folytit! :)

    a Szerkesztő

    VálaszTörlés
  2. Kedves Szerkesztő!

    Köszönöm, hogy elolvastad az írásaimat. Már egy ideje kíváncsi voltam a véleményedre, de magamtól nem akartam volna az orrod alá tolni őket. Szóval örülök, hogy hosszabb írást kértél tőlem. :)

    Nagyon örülök, hogy tetszettek, igazán jól estek a szavaid. (Főleg, mert valahol azt írtad, nem szoktál pusztán bűbájoskodásból dicsérni, szóval megbecsülöm magam. :) )

    Jól kiszúrtad, hogy épp ez alá írtál. Mikor feltettem, nagyon vártam, hogy hátha érkezik rá majd valami reakció, de aztán úgy alakult, hogy az összes többihez írtak, de ehhez nem. Meglehet, mert ez az egy nem saját világos. De úgy látszik, ami késik... arra megéri várni. :)

    A világom még nekem sem állt össze teljesen, részben azért is írok ilyen kis szösszeneteket belőle. Meg azért, mert magát a történetet nem blogra szánom, szóval ezekből itt nem is fog összeállni valami kerek egész, ezek csak bepillantások, meg kedvcsinálók.
    A keleti kultúrában én is járatlan vagyok, csak olvastam egy könyvet, amibe egészen beleszerettem és az hozta a zhunok ötletét. A legtöbb dolgot én is csak úgy találtam ki, nemrég kezdtem el ötletek után olvasgatni.

    A jókívánságot köszönöm, bár semmi rossz oka nem volt annak, hogy abbahagytam az írást. Sőt, sokszor pont, hogy olyankor állok neki, amikor valamiért "szükségem lesz rá". Abban az időben nem volt.

    Folytit... ezen még mindig mosolygok, annak tudatában, hogy milyen cikkek szerzője írta ezt. :D

    Remélem, látlak még itt! (Lesz folyti, megígérem. ;) )

    Üdv:
    Lia

    VálaszTörlés